Hírek : MInd sajnáljuk Eto'ot!! |
MInd sajnáljuk Eto'ot!!
Szeki 2006.10.01. 19:24
Bár néhány nap már eltelt Samuel Eto'o sajnálatos sérülése után, a Brémában történtek még erőteljesen motoszkálnak a játékosokban - ismerte el Ronaldinho Gaúcho egy mai nyilatkozatában, melyben szót ejtett az Eto'óval folytatott beszélgetéséről is.
"Fölhívtam, még egy kicsit mindig álmos volt a hangja, halkan beszélt, de azért úgy éreztem, hogy most is pozitív és optimista tudott maradni" - számolt be Ronaldinho, s hozzátette, minden csapattársát megérintette az eset. "Az-az igazság, hogy a keret tagjai, mint a szurkolók nagy többsége is, nagyon szomorú volt, az Samuellel történtek miatt." "Nagyon jól tudom, hogy sokat szenved, de ahogy mondtam Samuelnek is, most türelmesnek kell lennie, s teljesen fölgyógyulnia. Nagyon nehéz lesz pótolnunk őt, ez nyilvánvaló, hiszen a posztján ő egyértelműen a világ egyik legjobbja. Viszont nem szabad, hogy ez az egész demoralizáljon minket, Eto'o lenne az első, aki ezt nem engedné. Épp az ellenkezője a cél: Még erősebbeknek kell lennünk, még egységesebbeknek, hogy túllépjünk ezen az eseményen. Ezen kívül bíznunk kell a saját képességeinkben, mint csapat, hogy előrelépjünk." "Az első lépés, hogy nyernünk kell este a San Mamésben, ahol három nagyon fontos pontért küzdünk. Azt hiszem ez lenne a legjobb módja, hogy Samuelnek örömet okozzunk" - fejezte be gondolatait Ronaldinho.
|